2017. október 8., vasárnap

Sütemény

Sziasztok! :) Gondoltam, megosztom veletek az egyik novellámat. Rátaláltam egy oldalra, ahol kép alapján kreatív írást hirdettek, azonnal rá is repültem :) Itt tudjátok megnézni: Talentum Mobile ! Remélem, hogy tetszeni fog nektek, véleményeket szívesen fogadok <3
Puszi: Anett


Vivien loknis haja futás közben a tarkóját verdeste. Még sötétedés előtt haza szeretett volna érni, hiszen tudta, hogy édesanyja finom süteménnyel várja otthon. Különleges alkalom volt ez a Kaptás családnál. A kislány örült, mert végre aznap finomat ehet, az unalmas krumplistészta helyett. Néha irigykedve hallgatta az óvodában a csoporttársa, Bogi lelkes csacsocságását a fagylaltoktól, sütikről, amiket minden nap habzsolt. Ilyenkor Vivien elszomorodott, és inkább a kisautója felé irányította a figyelmét, amit nagy küzdelem árán sikerült elcsakliznia a fiúktól. A többi lány hiába nyújtotta felé a Barbie-babákat, ő makacsan a fejét rázta; neki a kisautó kellett, amivel végigroboghat a szőnyeget díszítő autópályán.
Futás közben eszébe jutott Bogi és a szülei, akiket alig látott. Emlékezett rá, hogy sokáig azt hitte, a kedves, idős nő, aki mindig hazavitte Bogit, a kislány anyukája, ám egy napon, magassarkú cipő ütemes kopogása zavarta fel az óvoda csendjét. Vivient déli sziesztájából ébresztette a zaj, majd nyílt az ajtó, és hang suttogásra lett figyelmes.
– Jó napot! Tóth Boglárkáért jöttem.
Az ismeretlen nő vékony hangja erőszakosan csattant a falakon. Vivien kíváncsian kilesett a takaró alól. Alaposan végignézett a tűsarok gazdáján, és kishíján eltátotta a száját. Megbabonázva bámulta a gondosan beállított hajat, a mélybordó hosszú körmöket, a csuklói körül csörgedező karpereceket, a makulátlan arcot, a tökéletes alakot. Vivien ennél szebb nőt még életében nem látott.
– Hölgyem, a gyerekek még alszanak – felelte Zsuzsa néni.
– Nem érdekel az engem! Boglárkáért jöttem, dolgunk van.
A nő csípőre tette a kezét, úgy pásztázott végig az előtte sorakozó ágyakon. A Vivien melletti kis test megmozdult a takarója alatt, majd megjelent Bogi kócos feje. Álmosan, és kissé tartózkodóan pislogott az idegenre.
– Értem, de a gyerekeknek szükségük van a pihenésre. – Zsuzsa néni nem tágított.
– Nézze! – A csinos nő tett felé egy lépést. – Tíz perc múlva egy fontos tárgyaláson kell részt vennem, előtte pedig el kell vinnem a lányomat a lovardába és beíratni balettre. Nincs időnk az alvásra.
Zsuzsa néninek papírvékonyságúra préselődött az ajka, enyhén összeszűkült a szeme.
– Hogyhogy nem Babi asszony jött érte? Hetek óta ő viszi haza a kislányt.
– Ő csak a szomszéd, aki néha leveszi a vállamról ezt a terhet – legyintett Bogi anyukája. – Ne kelljen könyörögnöm! Keltse fel a lányomat, nem érünk rá!
Vivien becsukta a szemét, nehogy az óvónéni hallgatózáson kapja. Zsuzsa néni elindult az ágyak között, majd amikor elért Bogihoz, szelíden megrázta a vállánál fogva. Bogi tiltakozott, nem akart az anyjával menni, inkább aludt volna még egy kicsit, de ez nem hatotta meg a szülőt, aki türelmetlenül dobolt a lábával a parkettán. Akkorra már többen is felébredtek rá; csipás szemmel követték nyomon, ahogy a csoporttársukat kiragadja közülük, a díszes ruhába öltözött, kicicomázott boszorkány. Vivien értetlenül állt a történtek előtt. Miért vitte el Bogit az anyja, ha ő láthatóan nem akarta?
A gondolataiból a kutyájuk, Cézár ugatása zökkentette ki. Viviennek nem sikerült betartania az ígéretét; már besötétedett, amikor becsukta maga mögött a kertkaput. Cézár azonnal a nyakába ugrott, ledöntötte a lábáról a kislányt; szabályosan belepasszírozta a sáros földbe. Vivien felkacagott, játékosan beletúrta az arcát a kutya szőrébe, miközben az állat nagy nyelvcsapásokkal körbenyalta. A játékuknak az édesanyja vetett véget, aki elzavarta Cézárt, és leszidta a lányát, miközben a karjába zárta.
– Épp időben! Már kezdtem aggódni. Máskor ne csinálj ilyet!
– Messze sétáltam, sokáig tartott a visszaút – magyarázkodott Vivien, majd választ sem várva kikerülte az anyját, és belépett a romos parasztházba.
A berendezés, a konyha közepén felállított faasztalból, a szemközti fal mellé tolt rozsdás tűzhelyből, a megsárgult hűtőből és néhány rogyadozó szekrényből állt. Vivien nem vette le a cipőjét, hiszen az alatta lévő beton még így, nyári estéken is hideg volt. Odaszaladt édesapjához, aki már az asztalnál ült, tenyerébe temette szakállas arcát. A lánya érkezésére felkapta a fejét, és fáradt, de széles mosollyal tárta szét a karját. Vivien nekicsapódott a mellkasának, az arcát a szakállba fúrta.
– Hát hazaértél, prücsök – morogta az apja, miközben a hátát simogatta. A lány becsukta a szemét, jóleső melegség áradt szét benne. Amint az anyukája szólt, hogy ideje neki is leülnie, felkapaszkodott a repedezett ülőkére, és izgatottan várta a süteményt.
Az édesanyját figyelte, ahogy kinyúlt pulóverében, kopott farmerjában, enyhén koszos sportcipőjében tett-vett a lakásban, fakó barna haja kócosan meredezett, a málló vakolatú plafon felé, ám amikor szembefordult velük kezében a tepsivel, a szeme szinte ragyogott. Az élettel teli pillantást nem lehetett összehasonlítani Bogi anyukájának matt színű, zöld szemével. Vivien őszintén elmosolyodott. Rájött, hogy múltkor tévedett. Látott már Bogi anyukájánál is szebb nőt. Tudta, hogy az ő szülei nem kényszerítenék semmire, amit nem akar, nem rángatnák el pihenőidőben az óvodából és nem beszélnének vele olyan szigorúan.
Igaz, hogy az ő asztalukra csupán havonta egyszer kerül édesség, de mégis sokkal boldogabbnak mondhatta magát, mint Bogi. A legnagyobb érték birtokában voltak, amit nem lehetett pénzért megvásárolni.


Kritika- Fekete madár



Sziasztok! Ismét kritikával érkeztem. Már egy hete elolvastam a sztorit, de sajnos csak most volt rá időm, meg energiám megírni a bejegyzést. A kinézetet át is ugrom, mert Wattpadra került fel a történet, ami hagy maga után kivetni valót.

Történet: Maga a fülszöveg nagyon jó, ahogy általában lenni szokott. Figyelemfelkeltő, kíváncsian vágtam neki a fejezeteknek, de már az első után elment a kedvem tőle. Egy Alan Rickman fanfictionről van szó, ahol a férfi szintén egy szigorú tanár szerepét kapta. Azzal indul, hogy a főszereplő lány, Anael elkésik az óráról, majd a végén a tanár benyögi, hogy várja az irodájában. Szerencsétlent azonban nem tájékoztatja, hogy hol is van tulajdonképpen az iroda, így a csajnak meg kell keresnie. Ez már elég furcsa, hiszen feltehetőleg már egy ideje a suliba jár, miért nem tudja? Amikor végre megtalálja, Mr. Rickman számon kéri a késés miatt, majd indokolatlan módon másnapra meghívja a lakására. Itt elég magasra kúszott a szemöldököm. Miért hívja el? Anaelnek ezek után nem a tanára furcsa viselkedése a baj, hanem az, hogy már megint tájékoztatás nélkül hagyta Mr. Rickman. Újra ki kell derítenie a férfi címét, amit egy másik tanártól sikerül is. Az anyja aztán este elviszi kocsival, mintha ez mindennapos lenne. Itt álljunk meg. Ez nagyon abszurd! A tanár kolléga gond nélkül megadja a diáknak a házszámot, az anyja meg el sem csodálkozik azon, hogy Mr. Rickmanhez kell furikáznia a lányát este. Ez csak nekem fura? Döbbenten pislogtam a sorokra, de ami ez után jött, attól leesett az állam.
Rickman egy filmet nézet a lánnyal, ám mielőtt belekezdenének, Anael kutat a férfi könyvei között a nappaliban. Rátalál egy könyvre, amiben Rickman látható egy fényképen, egy csinos nővel. A kép alján azonban más név olvasható, azzal az infóval kiegészítve, hogy a férfi brutálisan meggyilkolta a feleségét, és azóta sem került elő a tettes. Ezután a csaj nem szalad el fejvesztve, hanem még ott marad a fickóval a lakásban. Itt már bukott az egész, mert nem alkalmazták volna tanárnak Rickmant, ha egy kicsit is összefüggésbe lehet hozni egy gyilkossággal. (Később kiderül, hogy a bátyja követte el, csak nagyon hasonlítanak egymásra.) Az iskola nem kockáztatná a hírnevét, kétes alakok alkalmazása miatt. Azt meg nem lehet mondani, hogy nem tudtak róla, mert a hír már nyomtatásban megjelent évekkel azelőtt, hallaniuk kellett!
Anael azt hiszi, hogy a tanára a gyilkos, de nem foglalkozik annyira a témával, mint ahogy kéne. Minek? Elhanyagolható részletkérdés, hogy esetleg egy bűnöző oktatja a diákokat. Másnap bemegy a suliba, és a menzán odacsapódik hozzá egy idegen fiú. Bevallja, hogy Rickman háza körül ólálkodott, és látta a lányt kijönni tőle, majd faggatni kezdi, minden bevezető nélkül. „Nem tapasztaltál vagy esetleg láttál valami érdekeset?” -> Nem, de az elég érdekes, hogy ismeretlenül idecsappansz mellém, és hülye kérdéseket teszel fel! Legalább a nevét megtudjuk: Caleb, bár nem annyira fontos a történtek szempontjából, mert később ő lesz az eltűnt személy, akit keresnek. Elejtett félmondatokból megtudjuk, hogy ők együtt voltak, de arról nem tudunk semmit, hogy hogyan jöttek össze, meg mi volt, mert a bekezdés végi csillag jelzi: ugrunk egyet a történetben. Kaptam az arcomba egy rendőrségi kihallgatást a fejezet közepén, ami szerint eltelt egy év (:O). Egy elég hosszú időintervallum. Felvezetés nélkül váltottál, semmi átmenet nem volt. A fejezet közepére beszúrt csillag nem megoldás!
Itt kiemelnék egy mondatot, ami igazából a fogalmazás részéhez tartozna, viszont muszáj megemlítenem. „ Már majdnem egy teljes éve hogy, a barátaim és mindenki folyamatosan eltűnik körülöttem, és holtan találnak rájuk.” -> Ez azt jelenti, hogy minden barátja folyamatosan eltűnik, és meghalnak. Folyamatosan nem lehet eltűnni, meghalni meg pláne nem! :D Reális esetben a halál egyszeri, végleges. Megjegyzem, jobb lett volna, ha be is mutatod, ahogy sorra vesznek el az ismerősei, szóval az egy év kihagyás itt hiba. Nem fektetsz akkora hangsúlyt rá, mint amekkorát kéne. Jól át tudnád adni a kialakuló pánikhangulatot, a bizonytalanságot, hogy akárki áldozattá válhat. A semmiből bedobtad a nyomozós részt, felvezetés nélkül. Talán úgy is jó lenne, ha ezzel kezdődne a sztori. Remek nyitás, az óráról való késés helyett.
A harmadik fejezetben aztán megtudjuk, hogy Rickman, Anael legjobb barátjává avanzsálta magát egy év alatt, amiből egyébként semmit nem éreztem, mert a tanár ugyanolyan morcos és távolságtartó a csajjal, mint az elején. Csupán Anael nyomul, ott is alszik nála, ami szintén nem fura… Egyre bizarabbá válik a történet, de még nincs vége. Az éjszaka közepén Anael felkel, aztán amikor Rickmant (akit már Patricknek hív) nem találja maga mellett az ágyban, felkel. Ezek után találkozik a gyilkossal a konyhában, aki valamilyen oknál fogva nem koncolja fel ott helyben, hanem csak ráijeszt. A fekete madár névre hallgató elkövető, egy számsort firkál a csempére, amiről nem tudunk semmit, nem írod le a számokat, pedig érdekelt volna. Később kiderül, hogy lényegtelen is, mert segítséget kér a haverjaitól, elrángatja őket az éjszaka közepén a tanár házába (és senki nem kérdezi meg, hogy Anael miért tartózkodik ott), az egyik zseni barátja pedig megfejti a számok jelentését. Koordináták. Ennél sablonosabb nem is lehetne.
A következő fejezetben megtudjuk, hogy pontosan miért nem járnak iskolába. Elküldték őket pszichoterápiára, de közben vígan flangálnak a városban, mint akiknek semmi bajuk sincs, a tanár meg szimplán gyanúsított, gondolom, azért nem tanít. De nem költözött el a városból, így elég könnyen le lehetne nyomozni, amit nem tesznek. Igazán élethű.
Miután megfejtették a koordinátákat, természetesen mindenáron oda akarnak menni, mert miért ne. Ez a rész elég viccesre sikerült, főleg a fogalmazás miatt megint.
„– Nekem valahogy nincs kedvem megöletni magam. – felelte hűvösen Patrick, amire mindenki lelombozódott…” -> a picsába, a tanár nem akarja megöletni magát. De kár :D
„– Lehet, hogy visszakapjuk Calebet, vagy bármi mást vele kapcsolatban…” -> esetleg egy elfullajtott végtagot, vagy csonka fület…
Persze ezek után felkeresik a helyet, egyenesen belesétálnak a fekete madár csapdájába, igen okosan, majd következik egy erősen a Fűrészre hajazó jelenet. A gyilkos magnón tájékoztatja őket, hogy kitalált számukra egy hazugságot, amik a névre szóló borítékokban vannak, ám az egyik közülük igaz. Be kell vallaniuk a legmocskosabb bűnüket, vagy másnapra az egész város megtudja. Nagy fenyegetés. Itt leszakadt a pofám, ugyanis kiderül, hogy miközben Anael Calebbel járt, lefeküdt a tanárával. Téptem a hajamat. Hány éves a kiscsaj amúgy? Ezek után kapnak egy videót Snapchaten (!), amin Anael és Ricman látható. A gyilkos követi a trendet, bár a magnó most már ódivatúnak számít, így üti egymást a kettő. Az utolsó, ötödik fejezetben kapunk egy visszaemlékezést, amikor megtörtént az eset, karácsony estéjén. Eléggé morbid, ha elképzelem, hogy egymásra izgulnak.
Valami újat akartál alkotni, ám ez nagyon nem jött össze. Klisés elemeket pakoltál egymásra, amik abszolút nem illenek össze. Egy jó kis thrillert lehetett volna összehozni belőle, a kivitelezéssel azonban teljesen elszúrtad. Elkapkodott, hiányos, nincs meg az a felfokozott hangulat, aminek kéne lennie. Egy gyilkos mászkál a városban, de ők erre irreálisan reagálnak. A karakterek nincsenek rendesen kidolgozva, a történet sem, a fogalmazásról nem is beszélve!

Fogalmazás: Rengeteg hiba van benne, azokon túl, amiket már leírtam fentebb. A prológusban például igeidőt váltasz, múltból jelenbe: „Felismerem már…” Rendszerint, amikor megjelent a tanár, dőlt betűvel nyomatékosítottad is: Ő volt az. Minek? Egyértelmű!
Roppant zavaró volt, hogy a számokat így írtad: „egy 5perc”, „egy 10 perc” -> nem jó! Akkor most egy, vagy öt perc? Amúgy is betűvel kell kiírni! Ez az összes fejezetedre igaz, bár a vége felé, már kevesebb volt, azért még akadt: „2 legnehezebb könyvet”, „2 név”, „hajnali 5órát”
A tanár úrnál mindig lehagytad a névelőt, a nagybetűt pedig indokolatlannak éreztem, hiszen nem ez a neve, bár nem mindenhol használtad.
„A fotón tanár úr volt egy szőke hajú hölggyel. (…) Tanár úrnak…”
A bemutatásokkal is bajban voltál. Ez így nem jó: A ház kicsi volt. A kocsiban hideg volt. Ezek a tőmondatok megakasztják a szöveget, és szárazak, semmilyenek.
Ismétlések: „Elég régi lehetett már. Néhol kopott volt és a közepén látszott, hogy több helyen elszakadt már…”
 „Megvártam, amíg Tanár úr bezárja az bejárati ajtót, majd beszálltunk a kocsiba és döcögősen elindultunk. A kocsiban rettenetesen hideg volt.” –> amúgy is minek van dőlttel szedve? A bejárati ajtónál rossz a névelő, a tanár úrnál meg nincs, plusz nem kell a nagybetű.
„Amíg rajtam volt vagy három réteg ruha, addig Mr. Rickman csak egy fekete hosszú ujjú póló és egy nadrág volt…” -> Rickmanen
„Lecsuktam a szemeimet, abban a reményben, hogy minél hamarabb eltudok aludni. A világon most semmi nem tudott annál nagyobb biztonsági érzetet nyújtani, mint az, hogy itt fekszem Patrick mellett.” -> biztonságérzetet, a szemem egyesszám és az el tudok külön írandó
„Próbáltam rájönni a számok jelentésére, de nem jutottam sok mindenre, de ismerek valakit…”
Rossz megfogalmazások:
„időjárta parketta” -> mintha konkrétan az idő járt volna a parkettán
„egy bögre valami” -> ?
„Hirtelen a kínos csöndet lehetett érezni a levegőben.” -> nem lehet a csöndet érezni a levegőben
„ma van a dolgozat napja” -> az egész nap csak a dolgozatról szól?
„Fekete pestisdoktor öltözetet viselt.” -> az milyen?
„A levegővételem még jobban ismét felerősödött.” -> A légzésem még jobban felerősödött.
„Mindenki egyhangúan szállt ki a régi Fordból.” -> hogy kell egyhangúan kiszállni egy autóból?
„Az idővel nem törődve feloldottam a telefonomat, rámentem a híváslistára, megkerestem annak az embernek a számát, aki talán tudhat valamit mondani azokról, amik a konyha csempéjén díszelegnek.” -> miért nem nevezed nevén az illetőt? Felesleges ez a titkolózás.
„Odasétáltam hozzá, mire ő rám nézett, amolyan ez elég random tekintettel.” -> az milyen?
Olyan a fogalmazás, mintha csak egy barátnődnek mesélnél Facebook-chaten. Nem éppen jó így.

Helyesírás: Rendszeresen elfelejtettél a mondat végi pont után szóközt tenni, a párbeszédek helyesírása is rossz volt. Nem kell pont például egy ilyen mondatnál: „– Nem, sokkal rosszabb vagyok annál. – mosolygott.” Ez egy mondatnak számít, így az írásjel csak a mosolygott után kell. Viszont, ha így írnád: – Nem, sokkal rosszabb vagyok annál. – Elővett egy bögrét a szekrényből. Ez már külön van.
„utca lámpa” -> utcai lámpa

Szereplők: Sokat nem tudok róluk írni, mélyebb benyomás hiányában. Nem viselkednek élethűen, Rickman egyenesen undok a lánnyal. Nem elég, ha csak leírod, hogy a legjobb barátok, éreztetni is kell, hogy azok. Amit már írtam: csak Anael nyomul rá, de ez inkább apakomplexus, mint valódi barátság. Senkit nem tudtam rendesen megismerni, még a főszereplőt sem. Papírszagú karakterek, semmi plusz tulajdonságuk nincs, ami kiemelné őket az átlag közül.

Összegzés: Az egész sztoriból, csak az ötödik fejezetben tálalt karácsony cinikus leírása tetszett, egyébként az egész elnagyolt, irreális, a hibák meg jócskán lehúznak az értékéből. A hatalmas időbeli ugrással bukott az egész, pedig addig sem állt valami stabil lábakon. Azt javaslom, hogy gondold át meg egyszer, fejlessz a fogalmazásodon, és kezd elölről. Ha igazán kitartó vagy, szeretsz írni, akkor jó lesz a végeredmény :)

Ha osztályoznom kéne, akkor elégtelen :/

2017. október 1., vasárnap

A pozitív gondolkodás és a Rózsaszín szemüveg




Sziasztok! Néhány napja kért tőlem kritikát Éva, de megmondom őszintén, bajban vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit írhatnék a blogról, így elmélkedjünk egy kicsit a pozitív gondolkodásról, hiszen az egész oldal a Vonzás törvényén alapszik. Elolvastam néhány bejegyzést, és számomra semmi újat nem mondott. Ezerszer hallott kliséket hangoztatsz, Éva, amiért Oravecz Nórát már keresztre feszítette a közvélemény.
Beszélgessünk a Vonzás törvényéről, és a Titok című könyvről! A titok kimondja, hogy minden amit teszünk, vagy éppen gondolunk, kihatással van ránk. Ha folyton csak a negatív dolgokra koncentrálunk, akkor bevonzzuk azokat az életünkbe, így ömlik a nyakunkba a sok szar, viszont ha pozitívan állunk a hétköznapokhoz, akkor csodálatosan fogunk minden pillanatot megélni. Ez elég egyszerűen hangzik, ugye? Az alkalmazása annál bonyolultabb, hiszen ha kitesszük a lábunkat az utcára, morcos, feszült emberekbe botlunk, akik kanyar nélkül arrébb löknek a mozgólépcsőn, ha a hatalmas szatyruktól nem férnek el, vagy a lábunkra taposnak a villamoson, és még ők vannak felháborodva. Napestig sorolhatnám a hasonló dolgokat. Ilyen környezetben az embernek nehéz pozitívnak maradnia, ha meg valakinek mégis sikerül, akkor egyszerűen hülyének tartják, és villámsebességgel húzzák rá gondolatban a kényszerzubbonyt.
Az emberekbe bele van kódolva a pesszimizmus, a szarkasztikus hozzáállás, ezért erős fenntartásokkal viszonyulnak a boldogság hirdetőihez. Fentebb már említettem Oravecz Nórát, akit a fél ország gyűlöl, hasonló gondolatok miatt. Fennhangon hirdeti a boldogsághoz vezető út ötszáz módját, a stressz nélküli életet és azt, hogy ő maga hogyan vált kiegyensúlyozottá. Először nem értettem, hogy miért ostorozzák ennyire szerencsétlent, hiszen okos dolgokat mond, segíteni akar az embereknek, inspirálni szeretné őket; megosztja a saját módszereit másokkal, aztán rájöttem. A túlzott nyomulás, az erőszakos rátukmálás miatt irritál sokakat. A mai világban már nem kifizetődő ez a hozzáállás. Rengeteg ember küzd gondokkal, nem elhanyagolható problémákkal.
Próbáld meg egy hajléktalannak téríteni az igét, vagy egy éhezőnek, aki minden nap megküzd az életben maradásáért. Akinek még egy száraz zsömlére sem futja, nem hogy Earl Grey teára, a kedvenc bögréjéből szürcsölgetve. Eléggé kisarkított példát hoztam, de a társadalom durván 80%-a képtelen jó színben látni a világot, érthető módon. Az egyik cikkedben példának felhoztad a busz után futást, majd leírtad, hogy ha mindenki mosolyogva, vidáman szaladna a jármű után, az biztosan felvenné, mert a sofőr azt gondolja: ezt a vidám embert csak nem hagyhatom itt. Ezen a gyermekien naiv mondaton majdnem felröhögtem. Jogosan merül fel bennem a kérdés: ki az, aki vigyorogva szalad a busz után? Kábé a tüdejét is kiköpi, arra koncentrál, hogy ne essen pofára, a nehéz cuccait (táskáját/szatyrát) cipeli; ebben az élethelyzetben kinek van kedve mosolyogni?
Én abszolút a Vonzás törvénye mellett vagyok, gyakoroltam is rendszeresen, több-kevesebb sikerrel, ám javíthatatlan realistaként azt mondom, hogy igenis vegyük le sokszor a rózsaszín szemüveget, és lássuk meg magunk körül a világot. Ne éljünk meseországban, ahol mindenki bárgyún mosolyog mindenkire. Bizony, jártam már úgy, hogy kedvesen rávigyorogtam a pénztárosra, mert jó napom volt, és amúgy is sokat mosolygok, válaszul viszont egy fintort kaptam :D (Azért éltem a pénztáros példájával, mert te is azt hoztad fel, Éva.) Meg kell találni az aranyközéputat, mert ha az ember túl naiv, nem akarja meglátni a körülötte zajló eseményeket, akkor könnyen áldozattá válhat. Túl nagy hévvel veti bele magát egy kapcsolatba, ami lehet, hogy néhány hónap múlva megszűnik, összetört szívet hagyva maga után, esetleg nagy reménnyel, magabiztossággal jelenik meg egy állásinterjún, ahonnan egy hét múlva visszahívják (ha visszahívják!), hogy mégsem ő a szerencsés kiválasztott.
Én azt vallom, hogy legyünk realisták, járjunk nyitott szemmel, és ne akarjunk görcsösen boldogok lenni. Nem szabad túlzásba vinni az optimizmust, és legfőképpen nem szabad másokra kényszeríteni. Nem azt mondom, Éva, hogy te akárkire is rákényszeríted, csak olyan erősen akarod az olvasóidat boldoggá tenni, hogy félő, ezzel elijeszted őket. Lássuk meg a szépet abban, amiben lehet, ami meg bosszant minket, az ellen tegyünk. Panaszkodás helyett cselekvés. Puzsér Robi néhány videójában kifejtette a véleményét a pozitív gondolkodásról, és a Vonzás törvényének káros üzenetéről. Szerinte a „törvény” kimondja: elég erősen koncentrálni valamire, és az azonnal megjelenik, az ölünkbe hullik. Ezen háborodott fel, jogosan, hiszen a jómódért tenni is kell, nem elég csupán vágyni rá. Ez így is van. A magabiztosság hajtja előre a sikeres embereket, a „meg tudom csinálni” hozzáállás, nem az óvodás gyerekekre hasonlító attitűd.
Úgy gondolom, hogy a blogod egy jó szándékkal létrehozott, ám helytelen üzenetet közvetítő oldal. Már a címe is ezt sugallja: Rózsaszín szemüveg. A bejegyzéseid erősen tukmálják rá az olvasóra a pozitív gondolkodást, fennhangon hirdeted az Univerzum hatalmát, a sikeres emberek ismérveit. Olyan érzésem volt az olvasás közben, mintha a boldogság egy kötelező valami lenne, amit ha nem gyakorlok, akkor hülye vagyok. Hogy nem veszem észre a csodálatos dolgokat, amik ott vannak az orrom előtt? Felháborító. Mit képzelek magamról, hogy nincs rajtam a rózsaszín szemüvegem, és nem vigyorogva futok a busz után, hiszen az milyen egyszerű lenne. Csak mosolyogni. Igen, ha az ember van olyan hülye, hogy ebben az élethelyzetben jó kedve legyen.
Viszont a Harry Potter vs. Pál utcai fiúk című bejegyzéseddel abszolút egyet tudtam érteni! Végre a saját gondolataidat közvetítetted, és nem az ezerszer hallott kliséhegyet a pozitivitásról.

Sajnos a blogod semmi új információval nem szolgált a számomra, de az a lényeg, hogy neked örömet okoz az írása :) Sok sikert a továbbiakban, ám néha próbáld az orrod hegyére tolni azt a bizonyos rózsaszín szemüveget, hogy kiláss fölötte.

Kritika- MATT




Sziasztok! A mostani bejegyzésemet egy novellás blogról hoztam. Maja Tankwall nevével már találkoztam az Országok viadala című blog kapcsán, így kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba, érdekelt, mi újat tartogat a számomra. Bár már akkor is az ő karakterét, Arabellát dicsértem nagyon, így sejtettem, hogy nem lesz probléma most sem.
Eddig hat novella került fel a blogra, ami a MATT nevet viseli. Minden, amit Tankwall titkol. Nagyon tetszik a rövidítés, a novellák is mutatják, hogy jó vagy a címválasztásban :) A témákat illetően is, hiszen nem tucatok, nem találkozni minden oldalon ilyenekkel, de ezt majd a később, előbb térjünk rá a kinézetre, ami rohadt jó lett, egyedül az zavar, hogy az én monitoromról lecsúszik a baloldal eleje. Ez nem a te hibád, valószínűleg szélesebb képernyőn nem lenne probléma vele. Továbbá nem egészen értettem, hogy miért keltesz olyan benyomást az olvasókban, mintha valami bűnöző lennél, a történeteid meg bűntettek az emberiség ellen :D De ez szubjektív, egyéni dolog, így is kreatív, csak az írások témájához nem passzol. Egyébként tetszik a fejléc, a színvilág, jól olvasható; összességében szép lett!

Novellák: Elolvastam az összeset; jó hosszúnak találtam őket, ami nem feltétlenül baj. Amelyik igazán megfogott, az a A különleges volt. Élő a karakter, abszolút megértettem az indokait, hogy miért ment bele egy felszínes kapcsolatba Dáviddal, és a végén miért szeretett bele annyira. Tökéletesen leírtad a viszonyukat, minden apró momentumával együtt, és igazad van, ha ebből egy hosszabb történetet szeretnél csinálni; megéri. Átéreztem Dóri gondolatait, én is utálom az utcán enyelgő párocskákat, ám az nem jött át, hogy ő milyen különleges is valójában. Simán csak nem tucatember. Szépen rajzol, művészhajlamú, az pedig nagyon jó ötlet, hogy random helyeken elhagyja az alkotásait, hátha valaki megtalálja őket :) Szépen vezetted a sztorit, érződik Dávid iránt a vonzalom, Dórit szinte letaglózza a srác, és meg sem próbál szabadulni a csábítás kötelékéből. Várható, hogy a végén halálosan belezúg. Dávid érti a dolgát, tudja, hogyan kell befűzni egy lányt, és anélkül is tudjuk, hogy nem Dóri az első az életében, hogy leírnád. A fiú korrekt, már az elején tisztázza a játékszabályokat, ezért még haragudni sem lehet rá, amiért kihasználja a főszereplőt, hiszen nem árult zsákbamacskát. Azt viszont nem értettem, hogy Dóri miért lenne még különlegesebb attól, hogy szűz. Tudom, hogy a mai világban nagyon elharapódzott a fiatalon szexelés, de nem ez a normális.
A novella közepén volt egy tipikusan „bazdmeg-pillanat”, amikor kiderül, hogy Dávid már halott. Akkor azt hittem, hogy Dóri csak abban a percben tudja meg, amikor a csaposlány, Saci elmondja neki, de kiderül, hogy mégsem, így kicsit megzavarodtam. Én egyedül a végén változtatnék. Érződik, hogy csakis azért raktad bele Saci meséjét, hogy az olvasónak is nyilvánvaló legyen Dávid vonzalma, ezért még jobban sajnáljuk a lányt a beteljesületlen szerelem miatt, ám én úgy írtam volna meg, hogy Dóri nem szerez tudomást róla. Kiléphettél volna a lány szemszögéből, és a fiú nézőpontjából mutathattad volna be, amint Sacinak kiönti a szívét részegen; az lenne a második „bazdmeg-pillanat”. Szerintem nagyobbat ütött volna úgy. Nem értettem, hogy Saci miért osztja meg Dórival ezt a sztorit, hiszen fogalma sincs róla, hogy a két ember között volt valami, így irreális.
Egyébként nagyon tetszett, örültem, hogy így alakult a történet! Szépen, kifejezően fogalmaztál, jól vezetted végig a sztorit :) Hibák azért akadtak, kijegyzeteltem párat:
„Ám sajnos, – vagy szerencsére – pár perc múlva…” -> a gondolatjel után kell a vessző, csak hogy belekössek valamibe :D
Ismétlés: „… beszélgettem és táncoltam, és néhány feles…”
„mindösszesen” -> mindössze
Egy ponton túl, már kicsit besokalltam a bizalomgerjesztő szó gyakori használatától.
A másik, ami nagyon tetszett, az a Teen Wolf fanfic volt, bár ha nem láttam volna a sorozatot, akkor most azt sem tudnám, hogy mi van. Egyértelműen a rajongóknak készült a novella, ami szintén nem feltétlenül hiba, csak így azokat az olvasókat zárod ki, akik nem követték nyomon a szériát. Ennek a címe is nagyon tetszett: Statisztika. A végén Theo tette bemutatja, hogy milyen messzire képes elmenni a hatalomért. Érdekes találtam Tracy szemszögét!
Hibák: „hajlandóztatott” -> ilyen szó nincs, összeraktad a hajlandó volt és a méltóztatott szavakat
elírás: „elővillantok”
Igazi rajongója lehetsz a sorozatnak, mert a következő írás, a Vérfarkas kerestetik is hozzá kapcsolódik; az egyik színész, Dylan Sprayberry meghallgatásáról szól. Jól bemutattad a fiú karakterét, kifejezetten szimpatikus, ellenben a haverjával, Carollal, bár lehet, hogy a túlzott rajongása miatt vált ellenszenvessé. Soha nem bírtam a lelkesedésnek ezt a túlzott formáját, viszont valós. Nagyon jó! :)
Hiba: „bárhányszor” -> ilyen szó nincs, helyette akárhányszor
A következő a Nyárölő, aminek érdekes a története, és mély a mondanivalója, a médiáról alkotott vélemény, ami teljesen helytálló, bár én kissé kuszának találtam. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy követni tudjam, képben maradjak. A főszereplő férfi egy lecsúszott színész, rengeteg embernek tartozik, iszik és a drogba menekül. Abszolút életszerű! A Nyárölő filmnek a története ismerős volt a számomra. Nem tudom, hogy olvasd-e a Babaház című könyvet, vagy csak szimpla véletlen, de annak ugyanez a sztorija. Van egy pszichopata, aki elrabolja, majd megöli a nőket, azzal a kivétellel, hogy ott nem a nőket hívják Summernek, hanem csak a fickó nevezi így az összeset, mert mindegyikben a régi szerelmét keresi. Érdekesnek találtam, a merőben más személyiségű karakter vitáját, csak kissé hosszúra sikerült.
Hibák: „a látásában sem jelentkezett homály” -> a látása sem homályosult el
elírás: „emeltem fel a fejét” -> emelte; „Mások kényszerből válasszák ezt az utat…” -> választják
Az utolsó két novella igen hasonló, direkt hagytam a végére. Roppant jó az ötletük, csak a kivitelezésük sikerült gyengére.
Az Imádlak, te gyökér-ben megszemélyesítetted az Ihletet, akivel a főszereplő (gyaníthatóan te magad) Facebookon videóhivásban vitatkozik, mert az Ihlet nyaral, ahelyett, hogy neked segítene. (Imádtam az Ihlet személyiségét, viszont a kiakadt csaj benne, irritálóan pattogott :D) A A karakterek bosszúja pedig arról szól, amiről a cím. A saját karaktereid fellázadnak ellened, akikkel már más írásaidban találkozhatott az olvasó (ismerősként üdvözöltem Arabellát és Julio húgát :) ). A témaválasztás nagyon erős, viszont ez lett a leggyengébb novella az összes közül. Kusza, csapongó, kissé érthetetlen, a párbeszédek erőltetettek, a káromkodás indokolatlan. Alig vártam, hogy vége legyen.
Hibák: „Az a baj, hogy ezt a szabadságot rosszra folytatta…” -> fordította
Ez morbid: „… a szemgolyóm szabályos kört ír le a tengelyében.” -> hasonló megfogalmazású mondatot egy horrorban vagy krimiben szoktam olvasni
Fura: „… a Facebookra vezérlem magam.” -> vezérli?
„amilyest észreveszem” -> amint!

Összegzés: Jól írsz, és több gyakorlással még jobb lesz! Sokszor fedeztem fel, hogy a gondolatjel után nem tettél szóközt, pedig kell. Ez szinte visszatérő hiba. Kreatív vagy, ötletesek a novellák, csak néha a kivitelezéssel akadnak gondok. Ígéretesen fogalmazol, kifejezően, fiatalosan, de nincs teletűzdelve ilyen kifakadásokkal: „De könyörgöm!”, „Ezt nem hiszem el!” és társai. Egyéni a stílusod, csak még kiforratlan. Semmi baj, dolgozni kell rajta! :) Tetszett a blog, csak néhol nagyon elhúztad az eseményeket, nagyobb hangsúlyt fektettél a szereplők belső gondolataira, érzéseire. Meg kell találni az aranyközéputat, bár van, aki kifejezetten ezt szereti. A véleményem szubjektív.

Ha osztályoznom kéne, akkor egy erős négyest kapnál! ;) Sok sikert a továbbiakban, jó lesz ez, csak hajtani kell :)

2017. szeptember 29., péntek

Blogtrailer rendelés - Új tag

Sziasztok!
A nevem Berecz Ramóna, tizenkilenc éves vagyok. A regényíráson kívül a másik szenvedélyem a videószerkesztés.
Nagyon szeretek sorozatokat nézni, valamint filmeket, így valószínűleg egy-egy film, sorozatajánlót is olvashattok majd tőlem.
A trailer rendeléshez lesz majd külön oldal, ahol részletesen le lesz írva a rendelés menete, ugyanis az összetett.
Nyitott vagyok mindenre. Leírhatjátok, hogy milyen zenét szeretnétek, akár a szöveget is megadhatjátok, meg egyéb kívánságokat. De fel tudom magamat találni. Elég egy kis összegzés is, ami segítségével megtalálom a megfelelő zenét, szöveget és karaktereket is, ha nincs ötletetek.
Nem is húzom a szót tovább, itt van pár munkám:


Kritika- Vérkeringő



Sziasztok! Ismét kritikával érkeztem, újra Wattpados történettel. Először megijedtem, mert láthatóan az anime kedvelőinek készült, de aztán rájöttem, hogy a látszat csal. Továbbá megnyugodtam, hogy ezen a felületen, nem csupán igénytelen szennyel találkozik az ember. (Általában, amikor Wattpadra keveredtem, mindig a legrosszabb írásokba botlottam, ezért is vannak fenntartásaim vele kapcsolatban.) A Vérkeringő négy fejezetes, vagyis öt, ha a nulladikat is belevesszük, ám nem csak emiatt végeztem vele irtózatosan hamar. A történet olvastatja magát!

Történet: Már a fülszöveg kíváncsivá tett; érdekelt, hogy mit lehet még kihozni a vámpír-témából. Már az első mondatoknál megfogtál, és összeszorított farpofával drukkoltam, hogy a további fejezetek is olyan jók legyenek, mint a nulladik. Nem csalódtam :) Hiroto, a híres mangarajzoló, vámpír. Egyedül él, édesanyját rég elvesztette, csupán a vér, és az iránta érzett olthatatlan szomjúsága maradt neki. Szenved, szörnyű sorsra rendeltetett, rémálmok gyötrik. Egy napon aztán váratlan vendége érkezik; egy lány, aki a szadista apja elől menekül. Hiroto befogadja, ám érthető módon bizalmatlan Airival. Néhány nap múlva sikeresen el is üldözi a lányt a lakásból, miután Airi egy ismerős dallamot kezd el játszani, Hiroto édesanyjának zongoráján. Hiroto nem is tudja, hogy a kiállhatatlan viselkedésével, kinek a karjaiba taszítja vissza exvendégét.
Nos, direkt írtam le nagyvonalakban a lényeget, hiszen akik kíváncsiak rá, azok ne olvassák tovább a kritikát, mert SPOILERT tartalmazhat! A továbbiakban Fujimihez szólok. (Nem tudtam, hogy melyik névnek örültél volna a legjobban, mert az igazi profiloddal kérted a kritikát, én mégis az álnevedet választottam, hátha nem szeretnéd felfedni magad.)
A történeted teljes mértékben valósághű, attól eltekintve, hogy egy vámpír a főszereplő. A problémák reálisak, a cselekmény érdekes, abszolút leköti az olvasót, Airi felbukkanása pedig ad egy löketet az egésznek. Az utolsó fejezettel letaglóztál, bár sejtettem, hogy miért menekül az apja elől, de ahogy leírtad a molesztálást, egy fél másodperc alatt ment fel a vérnyomásom. Legbelül a férfi halálbüntetéséért kiabáltam. Az ilyen nem érdemel kegyelmet! Remélem, hogy majd Hiroto jól ellátja a baját a későbbiekben, miután rájön a dolgokra. (Biztos vagyok benne, hogy Airi vissza fog menni hozzá.) Annyira benne voltam a történetben, annyira át tudtam érezni a szereplők helyzetét, indokait, gondolkodásmódját, mindent! Örülök, hogy a végén kiléptél Hiroto szemszögéből, és Airire váltottál, mert ez újabb lendületet adott a sztorinak, színesítette. Hiroto rémálma gyönyörűen le volt írva, kifejezően, ahogy az elején a rosszulléte is. Tetszett, hogy nem akartad jobb színben feltűntetni a vámpírt, nem akartad mindenáron szimpatikussá tenni, helyette olyan szörnyetegnek mutattad be, amilyen valójában. Igaz, hogy gyűlöli magát emiatt, de mégis nehezen uralkodik a szomjúságán. Dicséretes, hogy nem felejtetted el, kihangsúlyozod, de nem olyan irritáló módon, hogy az olvasó fáradtan pislogjon a sorokra.
Amit talán megjegyeznék, hogy Airi apja elég könnyen feladta, amikor bekopogott Hirotóhoz, a lányát keresve. Egy kicsit lehetne követelőzőbb, esetleg fenyegetőzhetne is, hogy megveri Hirotót, ha nem adja vissza Airit. Majd, amikor a vámpír enyhén ráijeszt, akkor a fickó meghátrál.
Érdekes a történet, nagyon jó a kivitelezés, főleg a fogalmazás és a karakterek miatt, amire mindjárt kitérek.

Fogalmazás: Gördülékeny, abszolút érthető, nincsenek a mondatok túlcicomázva, ennek ellenére igényes, élvezetessé teszi az olvasást :) Pihentető, hogy nem kellett görcsösen odafigyelnem, elsőre minden világos volt. Az egyetlen hiba, hogy a párbeszédeknél kötőjelet használtál gondolatjel helyett.

Helyesírás: Csupán elírásokat találtam, de azt is keveset.
„görnyed a füzetem felett” (1. fejezet) -> füzete
„dörömbölést hangzik” (1. fejezet) -> dörömbölés
„… vakul a falnak koppan.” (2. fejezet) -> vakon

Szereplők: Mind a ketten nagyon szimpatikusak voltak. Talán az elején Airi magabiztos viselkedése sokakban ellenszenvet válthat ki, de nekem ettől még élethűbbé és emberibbé vált. Tökéletes volt a reakciója, amikor megtudta Hirotóról, hogy vámpír. Igen, normális helyzetben így reagál az ember! Airi egy nagyon erős lány, nem hagyja, hogy megtörje az apja kegyetlenkedése. Tökéletes a karaktere, ahogy Hirotónak is! A rémálmok, az anyja után való sóvárgás, a kissé taszító, bunkó viselkedése, mind érthető. Imádtam a párbeszédeket olvasni, teljes mértékben valóságos volt. A morbid humor, az elszigeteltség Hiroto sajátja. Egyedül az indokolatlan káromkodások nem passzolnak bele, nem illik hozzá! Az rontott az egészen :/ Airi apja, meg a részeg fiúk a sikátorban szintén tökéletesek. Semelyik szereplőre egy rossz szavam sincs, ami ritka. Végig logikusan, a helyzethez mérten viselkedtek, összetettek, akárha élő emberről lennének mintázva.

Összegzés: Élvezet volt olvasni, mindent a helyén találtam, a mondatoktól kezdve, az eseményeken át, egészen a karakterekig. Mély érzésű, összetett szereplőkkel dolgozol, ami nagyon jó, Hiroto humorra roppantul tetszett, egyedül a beszédstílusa nem illett hozzá. Szerintem még be fogok hozzád nézni, mindenképpen érdekel a folytatás. Már régóta nem került fel blog az ajánlók közé, így itt az ideje ;) Örülök, hogy olvashattam az írásodat, Fujimi, és további sok sikert! :)

Ha értékelnem kéne, akkor természetesen ötöst kapnál :) (Na, jó, ötös alát, a káromkodás miatt.)

2017. szeptember 28., csütörtök

Kritika - A tűz szíve



Sziasztok! Könyvértékelés nemsokára várható! Mivel közeleg a szülinapom, három könyvet is választhattam magamnak :3 A páromtól már megkaptam, Lakatos Leventétől a Loveclubot (alig olvastam még belőle néhány fejezetet, de már most imádom!), az egyik jóbarátomtól és édesanyámtól is Stephen King művet kértem (mi mást :D). Az egyik a Rémálmok bazára, a másik az AZ! (Állítólag majdnem 1200 oldal :O) Ez csupán azért fontos, mert ki is fogom értékelni őket egy bejegyzés keretében. Már nagyon várom :) A következő lényeges dolog: AKTÍV a kritikakérés, tehát letámadható vagyok :D Most is egy kritikával készültem. Wattpados a történet, így a kinézetet nem tudom értékelni.
Külön érdekesség, hogy a sztori készítője, Berecz Ramóna nemsokára a csapatunk tagja lesz, ha a bejegyzésem után is akar még csatlakozni. Tőle lehet majd trailereket kérni, de majd egy bemutatkozás keretében megismerhetitek ;) A tűz szívéhez készített trailer is nagyon tetszett; zseniálisak a zeneválasztásai!
Na, akkor térjünk is rá a történetre!

Történet: Elég érdekesnek találtam a fülszöveget, miszerint egy gonosz boszorkány elrabolt egy ártatlan lányt, akit tizenegy évig feketemágiára tanított. Amikor Audrina hazatér, semmi sem a terv szerint alakul, mert állítólag Audrina a feketemágia rabjává vált. Sejthető, hogy ebből komoly problémák lesznek. Csupán négy fejezet került fel eddig a blogra, de tartalmas négy fejezetet olvastam.
Audrina indokolatlanul nagyon rosszul érzi magát, az eddig normálisnak mutatkozó boszorkánynál, Geninánál, aki egy nevelőotthont üzemeltet, ha jól értelmeztem. Ki is terveli, hogy hogyan szökhetne meg tőle; kikönyörög egy fagyizást, elkábítja Geninát, aztán, amikor a nő összeesik, megpróbál megmenekülni. A tizenegy éve feketemágiára nevelt Audrina, aki amúgy Jázmin, megment egy kismacskát, majd megpróbálkozik segítséget kérni a virágboltos lánytól. Persze kudarcot vall, ezért leül egy padra bőgni. Simán el tudna iszkolni a városból, eltűnni Genina elől egy álcázó bűbájjal például. Nem, ehelyett nekiáll siránkozni, néhány méterre a gonosz boszorkány alélt testétől.
Idő közben a testvérei, akik valamilyen csoda folytán megmenekültek, a családi házukra lesújtó tűzhaláltól, egy GPS segítségével megtalálják – Angliából vagy Amerikából Magyarországra teleportálják magukat egy fél másodperc alatt, pontosan Audrina lába elé –, és hazaviszik. Itt tart a sztori. Még egy fantasyhoz képest is eléggé hihetetlen. Javasolnék az elejére beszúrni egy fejezetet, vagy prológust, ahol részletesen bemutatod a családi házuk leégését, a szüleik elvesztését, hiszen ez kulcsfontosságú, ott kezdődött minden. Ehelyett a szereplők felszínesen csak visszaemlékeznek rá.
Az első fejezet teljesen kusza volt a számomra. Ha nem olvastam volna a fülszöveget, akkor pislogtam volna nagyokat. Azt írtad, hogy direkt ilyen, de úgy gondolom, hogy nem sikerült elérned a célod. Azzal nincs semmi baj, ha kicsit homályos még a történet, a karakterek, mert az misztikussá teszi, de ez kifejezetten érthetetlen volt. Mindig utalsz egy helyre, ahol nem szeret a főszereplőd élni, ám sokáig nem tudjuk meg, mi az a hely. Ez mondattanilag is hiba, hiszen ha leírod, hogy itt nekem nem jó, akkor meg kell határozni, hogy mi az az „itt”. „Itt másként hogy szereznék Ginát? Egy percre se hagynak egyedül, így elszököm egy pár órára a gondolataimmal együtt.” -> ki nem hagyja egyedül? „Ez nekem nagyon fontos, itt megfulladok.” A végén kiderül, hogy egy nevelőotthonban lakik, amit már az elején el lehetett volna árulni, felesleges a titkolózás. Nem tudtam, hol van, kik azok az emberek, akik körbe veszik, mi történik egyáltalán. Egy ilyen kezdésnél az olvasó el sem jut a fejezet végére, máris kiikszeli az oldalt.
Ez viszont tetszett: „Arról beszéltünk, hogy milyen jó munkát végeztünk a nevelésetekkel. – Ezen magamban jót nevettem. Fekete mágiát tanulok, és elraboltak a családomtól. Szép munka, tényleg. Gratulálok! Tényleg jól neveltél, ha konkrét tervem van, hogyan szabadulok meg tőletek pár órára.”
Miután minden tisztázódott a sztorival kapcsolatban, újabb értetlenségre adtál okot, mégpedig Audrina szökési vágyával. Láthatóan nincs rossz sorsa a nevelőotthonban, Genina törődik vele, engedékeny; a lány a kedvence, így nem értettem Audrinát. A másik, az idő. Tizenegy év telt el a tűz óta. Nem derült ki, hogy tudja-e: a testvérei kijutottak az égő házból, mert simán lehet, hogy azt hiszi, teljesen egyedül van a világban, és csupán Geninára számíthat. De még ha tudja is, hogy nincs egyedül, akkor már rég letett volna a szökésről, ennyi év után. Az árvaház az otthona, Genina a szárnyai alá vette, és gonosz varázslatokra tanította. Audrinának most már ez a természetes. Nem értettem, hogy miért akar otthagyni mindent, nem volt kellőképpen megmagyarázva, ahogy az sem, hogy a testvérei miért biztosak Audrina létezésében. Látták, amikor Genina elrabolta?
Kicsit furcsa volt, amikor Audrina és Genina elmennek ruhát venni. Először nem értettem, hogy a lány miért akarja mindenáron felpróbáltatni a nővel a göncöt, de aztán megtudtam: a próbafülkében kábította el, aktiválta a drogot, amit előtte kevert az italába. Itt elég érdekes volt ez a mondat: „Azonnal elterült a földön…” -> honnan látta, hogy a próbafülkében elterült? Audrina nem tartózkodott bent az incidens idején. Pláne, hogy utána leírod: nem csapott zajt. Akkor meg pláne nem értem, honnan győződött meg a lány a varázslata sikerességéről.
Ezek után kint találjuk magunkat az utcán, ahol megmenti a kiscicát az állatkínzó férfitől. Ez a jelenet abszolút felesleges, nem illik bele, ráadásul befolyásolja az Audrináról kialakított képet. Elvileg az addigi életét a feketemágia gyakorlásával töltötte, akkor miért ilyen kedves, érzelmes? Ráadásul a fülszövegbe is azt írtad, hogy beleivódott a lelkébe. Ebből én nem láttam semmit. A fickót úgy bünteti meg, hogy kihullajtja a szemöldökét. Miért ilyen kisiskolás módszerekhez folyamodik? A szereplő meghazudtolja önmagát. (Geninára később kitérek, mert ő a másik fele.)
Claire szemszögénél sok információt zsúfoltál össze, amiket nyugodtan a későbbiekben is kifejthetnél. Meg sem jegyeztem a sok nevet, amit hirtelen bedobtál. Azon a jeleneten meg felröhögtem, amikor a varázslathoz modern technikát, GPS-t használnak. Hát igen, változik a világ :D Claire nagymamájával a beszélgetés pedig eléggé mesterkéltre sikerült. A nagymama meg akarja lepni az unokáját a szülinapján a látogatásával, de azért elmondja neki. Miért? Sokkal jobb lett volna, ha valóban meglepi, csak úgy betoppan a semmiből. Ezek után kaptam egy kis összefoglalót, amit tudni kell a nagymamáról és az unokáival való kapcsolatáról. Ezt akár akkor is bemutathatnád, amikor Audrinának mesélik, mert így száraz a leírás.
Rachelnél néztem egyet, mert leírod, hogy milyen szép, aztán meg: a látszat ne tévesszen meg senkit, hiszen orvosnak tanul. Miért? Aki jól néz ki, az már nem lehet okos? Ez volt az első kérdésem.
A másik nagy bajom, amit erősen hiányolok, az érzések a mágiával kapcsolatban. Nincs rendesen bemutatva, mindig csak annyi, hogy érzik a mágiát, ami kevés. Mit éreznek pontosan? Hogyan érzik? Itt lehetne gyönyörű kifejezéseket, hasonlatokat belerakni, kifejteni azt a bizonyos érzést. Például a második fejezetben Claire „érez valamit”, csak azt mi már nem tudjuk meg, hogy mit.
A testvérek nagy egymásra találása irreális. Claire angolul beszél, Audrina magyarul. Nincs megemlítve, hogy milyen nyelven kommunikálnak. Meg lehetne úgy oldani, hogy amikor Josh leszólítja a lányt, az elcsodálkozik az angol nyelvhasználat miatt, aztán ez nem okoz problémát, mert a nevelőotthonban tanulták ők is. Esetleg pont ellenkezőleg! Nem tud olyan jól angolul, így adódhatnának félreértések közöttük.
Claire zseniális tervén nagyokat pislogtam, ugyanis borzalmasra sikerült a jelenet. Úgy akarta feltartóztatni Geninát, hogy elrejtett a táskájában egy drága szemüveget, aztán lejáratta mindenki előtt. Állítólag a szereplők tinédzserek, nem óvodások. Ráadásul nem lehet olyan nagyhatalmú boszorkány ez a Genina, ha így át lehet verni. Abszolút rossz.
Felmerült bennem egy másik kérdés is. Milyen messze vannak az üzlettől, hogy ha tisztán hallják, ami odabent zajlik? Én teljesen máshogy képzeltem el mindent. Azt hittem, hogy Genina a markában tartja az egész várost, ha már embereket bűvöl, hogy állítsák meg a menekülni vágyó neveltlányát.
Sok információt akartál belerakni, ami káoszhoz vezetett. Mindenbe belekaptál, a tűz, a szemszín, a boszorkányok világa stb. Vigyél végig egy gondolatot, ne csapogj.

Fogalmazás: Leírásokat csak elvétve találtam (környezet, nevelőotthon, stb.), de a mondatok jelentették a nagyobb gondot. Sok helyen túl akartad magyarázni a dolgokat, mintha gyerekeknek íródott volna. -> „Arra gondoltam, hogy akkor hasson, amikor én szeretném, azért amikor az italba tettem a Ginát, ezt mondtam: Potest operari! Amikor ezt kimondom, akkor fog hatni. Tökéletes.”, „Ilyenkor a hangja mindig olyan, hogy is mondjam? Olyan dicső volt.”
„ Amikor láttam, hogy az a Gina, vagy ki szédeleg – na jó, emlékeztem, hogy Genina a neve, csak így jelentéktelennek tűnhet a számomra –, azonnal tudtam, hogy a tervem be fog válni.” -> Nem kell a közbeszúrás, értelmetlen.
Szóismétlések:
„Már éppen indulni akartam, de nem akartam rögtön felállni…”
„… lehetőséget kaptam arra, hogy megkapjam rájuk a válaszokat…”
Elírás, amin jót mosolyogtam: „az arcomba temettem az arcomat”
Furcsa mondat: „Viszont akarnod kell, hogy oda „rakjon”, ahol nem lát meg senki.” -> Mi rakjon oda? A teleportálás? Az nem egy megfogható valami, nem tárgy, ami ide-oda pakolgatja az embert.
megmosdottam -> megmosakodtam

Helyesírás: Egyetlen nagy hibával találkoztam: „nem-e vele történt valami” -> nem vele történt-e valami, „nem-e tévedtünk” -> nem tévedtünk-e! Az „e” kérdőszó mindig az igéhez kapcsolódik!

Szereplők: Nem valóságosak. Audrina egyáltalán nem úgy viselkedik, mint akit módszeresen rosszra tanítanak, vagy annyira pocsék sora lenne. Nem érthető a szökési kísérlete, nem illik bele abba a történetbe, amit írtál. Genina megvezethető, engedékeny, gonosz boszorkány létére, ő sem hozza az elvártakat, Claire-ről pedig nem tudok még nyilatkozni. Senki nem úgy viselkedik, ahogy le van írva. Audrina szenved Geninától, az isten tudja miért, gyenge, naiv, érzelmes.

Összegzés: Javasolnám a sztori újraírását és átgondolását, mind történeti szinten, mind a karakterek szempontjából. Elkapkodott, rossz az infóadagolás, hiteltelen az egész :/ Olyan jó is lehetne! Például ha Audrina tényleg gonosz lenne, úgy találnának rá a testvérei. Esetleg kötődhetne a felnevelőjéhez, azt hihetné, hogy rajta kívül nincs senkije. A nevelőotthont is részletesebben bemutathatnád, az ott élő emberekkel együtt. Ha nincs különösebb oka, hogy Claire-ék miért laknak olyan messze, a lány meg miért kötött ki Magyarországon, akkor ez is felesleges. Elég lenne másik városba vinni, vagy maradhatnának Európában is. Alaposan gondold át az egészet, mert az alapötlet érdekes!